2017. június 1.
Click here to add text.
XV. évfolyam 6. szám.
Kiadó-Szerkesztő: Kaskötő István
KÖNYVAJÁNLÓ
KÖNYVAJÁNLÓ
A
MERCATOR STÚDIÓ
kiadásában megjelent
e-könyvek innen is nyithatók

Bányai Tamás: Csikánó
Bittner János: Rohanj!
Fetykó Judit: A kapun túl
Fetykó Judit: Ablakvitéz
Fetykó Judit: Epreskert
G. Ferenczy Hanna:
A kereszt árnyékában
G. Ferenczy Hanna:
Túl a netovábbon
Kamarás Klára: Álmok útján
Kamarás Klára: Letenyei fák
Kaskötő István: Számadás
Sárközi László: Csikágó
Sárközi László: Hellén szerenád
Pápay Aranka: Örvények felett

A MEK-ről letölthető művek
Bodó Csiba Gizella: Válogatott versek
Bodó Csiba Gizella: Hoztam olajágat.
Fetykó Judit: Az úton
Fetykó Judit: Hársfanyereg
Fetykó Judit: Rezenciók
Fetykó Judit: Szabad áramlások
Kamarás Klára: Anica
Kamarás Klára: Arcok a múltból
KamarásKlára: Álmok asszonya
Kamarás Klára: Derűlt égből…
Kamarás Klára: Mária lányai
Kamarás Klára: Miböl lesz a cserebogár
Kamarás Klára: Napraforgók
Kamarás Klára: Orchideák
Kamarás Klára: Pepita füzetek
Kaskötő István:
A Petrullo házaspár
különös esete
Kaskötő István: Az öreg Joe
Kaskötő István: Életrajz
Kő-Szabó Imre:
P. Horkai Feri kocsmája
Lehoczki Károly: Az ismeretlen kert
Az ismeretlen kert, hangos változat.
Lehoczki Károly: Elgurult gyöngyök
Lehoczki Károly:
Hipermarket. (hangoskönyv)
Lehoczki Károly: Tensz
Lelkes Miklós:
Én már a nyárba vágyom át...
Nógrádi Gábor: Itt éltünk és haltunk
Ódor György: Magaddal szemben
Péter Erika: Túlhordott ölelés
Végh Sándor: A csend hangjai

Munkatársaink Honlapjai
Bányai Tamás
Bodó Csiba Gizella
Csepeli Szabó Béla
Kamarás Klára
Kaskötő István
Ketykó István
Lehoczki Károly
Köves József
Nógrádi Gábor
Pápay Aranka
Péter Erika
T.Agoston László
Ajánlott Honlapok
Alkotóház
Canadahun
Ezredvég
Hetedhéthatár
Irodalmi Epreskert
Koday László
Soós Zoltán
Magyar Elektronikus Könyvtár
Aki töprengő, azt itt leszólják,
a sorból kilógót agyonmarják,
ha sok embert zavar egy gondolat,
és szólni mersz, fejjel mégy a falnak.

Mégis keresnünk kell az igazat,
ránk az átok végleg nem ragadhat,
tárjuk fel, mit rejt a lelkek mélye,
mert túl sokan hullnak már a mélybe.

Embereket a porba aláztak,
utcán élő csőlakóvá váltak.
Lebecsülni őket azért könnyebb,
mert így felelünk meg a közönynek?

Ki tudhatja, ki mint jutott oda,
utcára őt mily sors taszította?
Segíteni, ha akarok rajta,
le kell hajolnom érte a porba.

Akkor látom arcában a munkást,
aki évek óta nem kap munkát,
és látom a sarkon vézna lányát,
ahogy árulja magát a járdán.

Őket látom, bármerre is megyek!
Legyek csendben, amíg ők éhesek?
Legyen inkább ez a világ csöndben,
hogy jobb világot teremthessen Isten.

Szeicz János
A szó már nem elég
Ki érzi a rettegés szagot?
Ki csonkít tetemmé magzatot,
ki hajlítja gerinced, hátad?
Idegent széppé ki mosdat?
Ki fordul el, ha kóbor állat
remegve lábához roskad?
Ki hamisít történelmet,
öltve áspiskígyó nyelvet,
a bosszú mérgét ki fröcsköli ránk?
Kezét ki mossa bitófánk
alatt feszítsd meg-et gajdolva?
Ki dönti el, hogy maradj szolga,
hazudja, hogy nincs elég kötszer?
Ki előz be egy royal flush-sel?
Ki ítéli meg minden hibád,
és a bűnt
kicsoda bélyegzi rád?


Molnár Jolán
Ki érzi?
Koday László: Macskák tulipánokkal.
A Váci út már nem felel
se Vörös Csepelnek, se másnak,
zákányos-bambán nyúlik el,
akár tivornyák hőse másnap.
Menetelések mámorát
felváltja most a tehetetlen
felismerés, hogy nincs tovább.
S meg kellene nyugodni ebben,
ám a jó öreg Váci út
sohasem adja fel. S ha majd a
gyárak dudája újra búg:
felérez, magát összekapja
és - a testén villamos
rég nem döcög - sok száz kicsinyke
csillingelést buzgón szoroz
harangzúgássá, szertehintve
a Szót, mely nem némulhat el,
s mely - mint munkások marka - kérges.

A Váci út már nem felel,
mert kényelmetlenebb, ha kérdez.


Baranyi Ferenc
VÁCI ÚT
        Napisten hava

Napkeltét nézni harmaton kelek,
s aki hajnalban sokat csavarog,
az meg– megállva gyakran hallhatott
kétkés–kiáltást** kaszálók felett.

Ha elrejtik a tündöklő Napot
szürkeköpenyes nehéz fellegek,
majd összebújva sírni kezdenek,
hát negyven napig folyton ázhatok.

De szívetek most bánat ne egye!
A bút ilyenkor víg tánccal ölik.
Lobbanjon láng, és álljon meg a perc,

míg száguldunk a forgatagban, mert
a napforduló éjjele rövid,
s a Nap lakása lett a Rák jegye!

Kisszőlősi Szánthó Lóránt
Nyárelő*
* Június régi magyaros neve
**kétkés = haris (crex crex), mondják még őrmadár– nak is.
A kétkés elnevezés a hangjára utal.
Látjátok-e szívetekkel,
amit a szemetek már rég nem lát,
a galambokat, kik megosztják
velünk az eget, elárulván
a repülés titkát az eléjük szórt
kenyérmorzsákért.
Tipegő anyókák álmaik ők,
akik a bérházak penészes árnyait
viszik a térre, eres kezükkel
simogatják a napfényt,
már útra készek, a dohos szobák
csendjén, az eltékozolt megváltás,
a félig hitt imák homályában
várják a rettegett percet.
És a madarak elviszik őket
ezertornyú városaikba, hol a kertekben
a mimózák jódszín` könnyeket sírnak,
és az istenek
az idegen temetők bürökszagát
hintik az érkezők lábai elé.
Fövényi Sándor
Galambok
Mester! Átvertek minket.
Míg megosztottuk asztalunkat
az álnok szolganéppel, mögöttünk
szégyenünkre összesúgtak,
s előbb  az éjben csak megtagadtak,
majd a gyilkos csókkal elárultak,
e semmi ezüstökért. Végiggyaláztak
Pilátustól a koponyák hegyéig
Júdea fényes napján megbomolva –
a fojtó bűnben arctalan –, s most
e romlott világban  fél ki él,
s itt leng  e száraz kötélen…

Uram, Te a bűnbocsánat keresztjére,
én hazámra vagyok feszítve...

                                                  2017.04.24.
Rada Gyula
A Mesterhez
Felejtsük el, akár az álmainkat,
mint fáradt éj után, ha a hajnal az Éden,
felejtsük el, mi tartott ébren akkor,
mikor, mint bimbó ring a zsenge ágon,
éltünk a tavasz első bűvkörében.

Igaz se volt, az nem lehettem én,
nem is te voltál szerelmes gyerek,
öregek voltunk, öregen születtünk,
háborús nemzedék, bús emberek.
Hitünk volt? Volt reményünk?
Csak annak örültünk, hogy élünk,
megúsztuk azt a nagy földindulást!
Aztán sodortak gyors álmatlan évek.
Mást akartunk, mindig valami mást…

Most itt vagyunk, öreg fák, megkopasztva,
Várjuk, hogy lesz-e még feltámadás,
de már csak reszketünk halálra fagyva.
Itt nem lesz más… Itt nem lesz soha más…


Kamarás Klára
Felejtsük el…
A város oly közel, de mégis messze van,
idáig nem jutott vonat fütyülte máz.
Kifosztott holnapok itt hagyva mocskosan,
s romok közt roskatag, lakatlan, régi ház.

Porlepte ajtaján eltévedt légy matat,
penésszel fest a csend, pincében gomba nő.
Szétmálló múltakat vigyáz a rossz lakat,
s a lépcsőn ott lapít egy párja tűnt cipő.

Az udvar rég halott, megfulladt macskakő,
sár, tócsák, törmelék s egy rozsdamarta kád.
A vaksi ablakon kinéz a volt idő,
köhögve fuldokol, majd állott bűzt okád.

Árnyék a ház előtt, pedig se nap, se ég,
a járda foltjain a tegnap térdepel,
s amott bódék mögött, hol fényből nincs elég,
az éhes utcalány már csontot ad csak el.

Lassan lehull az éj, és mindent eltakar,
sok fásult mozdulat lustán egymásra dől.
Álmok, ha gyúlnak is, kialszanak hamar,
s reggelre nincs terem megint a semmiből.
Kolev András
A városon túl
Egyáltalán nincsen vége
szerelmetes hazánknak,
ameddig jut csirkegége
vacsorára anyánknak,
és ameddig szaladgálhat
patkányok közt, szemétdombon
csurdé purdé, gyerekállat;
nem aggódom, vígan mondom:
egyáltalán nincs vége a hazának!
Király Gábor
A nemzettest
Mint béka víz alól, kémlelek az égre
süppedős iszapba nyom bele a múlt,
vihar jön, kifordul a csönd komor kékje,
szétcincált gyermekrajz: álmom tóba fúlt.
Homályosan látom, mit értenek mások:
akik harcba mennek, s tudják is miért,
hazugság, erőszak, unalom, meg átok
hullámvölgyek csupa ócska holmiért.
Kusza szógombolyag, hiány vagyok éppen,
összegabalyít a szálkás sorskerék,
erőtlenül nézem s eredményeképpen
néha felordítok : elég volt! Elég!
Én igaz maradtam. Tőlem mégis félnek.
Ennek ellenére, vagy tán épp ezért,
kiben vakon bíztam, átadott a télnek,
jeges elfogadás egyszer csak elért.
Fellapozott album, benne az Egyetlen,
liliom virága , szára, gyökere,
aki féltve óvott lett velem kegyetlen,
fojtogat fásultság  szívós kötele.
Mint béka víz alól, bámulok az égre:
ezernyi spirálos Van-Gogh féle folt,
csalódtam, émelygek, most kimondom végre,
felettem Hypózott méhlepény a Hold.

A. Turi Zsuzsa
Mint béka víz alól
Mert megérik az idő arra, hogy száguldani
kezdjenek a temetők Vityebszk fölött, mely tova
költözött, nem úgy, mint költés után vidékeinkről
a gólyák és a fecskék, még elbírható kényszerszárny
viseletben,  költőket, festőket sújtva-ihletve …

Mert megérik az idő arra, hogy az otthagyott temetők
a kövekre emlékezzenek, mint Mózes a szóra,
amelyet hallani vélt a hegyen s tüzes vesszővel
terelt a völgyek lakóinak füleihez, szelek
orkánjában, vizek zúgásában, egek azúrkék
kövei között, mintha maga is követ görgetne,
azért.

Albert Lőrincz Márton
Vityebszk fölött
Miközben a tegnap felfedezett pókhálót néztem az ablak felett a sarokban, valami igazi nagy kalandra vágytam. Apám szerint még nem nőttem fel hozzá eléggé, hogy ilyesmin jártassam az eszemet. Azt is hozzátette, messze van még az, ami történni fog veled. Bizony, nemegyszer előfordult vagy talán inkább többször, hogy Anyám így kiáltott: Miska...
Verasztó Antal
Kaland
.........
1. oldal
próza, versek
2. oldal
próza, versek
3. oldal
kortársak, mesterek
4. oldal
gondolatok
Asperján György: A mosolyod
Bárdos László: Sértetlen
Bodó Csiba Gizella: Fehér ágyon 
Bokros Márta: Gyógyulás
Csepeli Szabó Béla: Forgószél
G. Ferenczy Hanna: Nyári éj
Hajdu György: Intermezzo
Jóna Dávid: külön világot alkottam
Koosán Ildikó:
Világrengető égzengésben
Kő-Szabó Imre: Kenyérmorzsa
Köves József: Halló, anya!
Lehoczki Károly: Talált költő
Lelkes Miklós: Volt nyarak
M. Laurens: A kritikus
Nagy Éva: Sorsunk...
Nógrádi Gábor: Soós bíró hattyúja
Péter Erika: Chaplin
Pethes Mária: Dal a krónikásért
Szegő Judit: Ne szólj!
T. Ágoston László: Biciglis Lajos
Thamássy Nagy Géza:
Tükrödben jövőd
Tiszai P. Imre: Vigyázz Apára!
Végh Sándor: Lét és ember

Áprily Lajos
versek
Asperján György rovata
A megválaszolhatattlan kérdés
MENDELSSOHN
Symphony No 2 Hymn of Praise
II. adagio
Olvasóink figyelmébe: Az Internet Explorer a legalkalmasabb böngésző a Kaláka olvasásához.
KALÁKA
külön kiadása
Király Gábor
Király Gábor
szatírája